3. rész:

Sziasztok! :D
Megint egy újabb hétfő és egy újabb rész :) sikeresen bejelnthetem, hogy átléptük az 1000 látogatót <3 megkapta az oldal az első díját is :) remélem jó lett ez a rész és tetszik az alap történet is :) igazán örülnék a részeknél egy pár kominak, mert jó érzéssel tölt el ezeket olvasni és jobb kedvem van írni is az egészet :D Pusziiiiii <3

Siva szemszöge

Május 7. (péntek)

Este volt, csak a hold fénye világított... Én meg sétáltam az erdőben várva a vele való találkozásra. Furdalt a kíváncsiság mégis mit is tudhatott meg Niall-ről. Róla, aki a legártalmatlanabb közöttünk. Mindig jól jön a plusz információ legalább jó pontot szerezhetek Liam-nál. De egy kicsit félek ettől a találkozástól, múltkor is szinte megölt a tekintetével és mindig olyan ellenszenves velem... Valahogy ehhez az erdőhöz tudnám hasonlítani olyan gonosz és sötét. Ahogy lassan közeledtem a megbeszélt találkozó hely felé egyre furcsább hangokra lettem figyelmes és olyan érzésem volt mintha valaki figyelne. Ezért egyre gyorsabban szedtem a lábam viszont túl figyelmetlen voltam. Beleestem egy csapdába, csak zuhantam a mélybe míg földet nem értem. Majd hangos csapódásokra lettem figyelmes és láttam ahogy a ketrec teteje amibe beleestem becsukódott és sötétség vett körül.

- Segítség, valaki segítsen! - álltam fel és rángattam a rácsot.

Mitha ezzel sokra mennék, senki se hall engem. Egyedül vagyok a sötétben... Előre pillantottam és láttam, hogy fényesség villant fel a távolból. Ahogy egyre jobban közeledett felém, még jobban kirajzolódtak az illető kemény arcvonásai. Ő volt az, tudhattam volna, hogy egy csapda lesz. Már csak az a kérdés, hogy: miért? Tudom, hogy soha se szimpatizáltunk, de azért nem hiszem, hogy be kéne zárni egy ketrecbe. Felnőtt férfiak vagyunk megtudtuk volna beszélni normálisan is, nem kellene ilyen gyerekes módszerekhez folyamodni.

- Haver jól vagy? Azt se tudtam, hogy élsz vagy halsz mikor bele estél ebbe a kis izébe - világított a pofámba a telefonjával.

Fura, hogy nem ő tette ezt velem... Lehet, hogy másnak állították ezt a csapdát én meg idétlen voltam és beleestem... De nem tehetek róla, hogy két bal lábas vagyok.

- Ne csak állj ott! Haldjál és szedj ki innen! - parancsoltam rá.

Hallgatott rám és amilyen gyorsan csak tudott kiszabadított ebből a ketrecből. Egyszerűen felemelő érzés volt kijönni ebből a kalitkából.

- Hova olyan sietősen? Nem mondtam, hogy elmehetsz - változott át a hangja hideggé, majd egy szúró fájdalmat éreztem a nyaki artériámban.

És éreztem, hogy az injekcióban lévő folyadék végig áramlik minden egyes testrészemen. A hatása gyorsan érezhető volt, ezáltal erőtlenül a földre rogytam.

- Van néhány kérdésem hozzád, amikre őszinte választ várok! - mondta rezzenéstelen arccal.

Majd a zsebében kezdett el kotorászni és kihúzott onnan egy bicskát. Büszkén pörgette a kezében... Szép lassan lehajolt hozzám és a pólómnál fogva felültetett a falhoz. Ahogy a szemembe nézett láttam az irántam érzett gyűlöletét a tekintetében. Bármit is akar tőlem megtudni, nem fogom könnyen adni magam, tartani fogom a szám, bármi áron.

- Te és a barátaid 2 éve egy szép nyári estén csúnyán bántatok egy lánnyal. Miért? - szorította a bicskát a nyakamhoz.

2 éve... 2 éve... Nem rémlik semmilyen lány. Fogalmam sincs miről beszél, de ha tudnám akkor se mondanám el. Viszont mondanom kéne mégis valamit, mert ahogy látom beszámíthatatlan állapotban van.

- Nem tudom miről beszélsz - próbáltam minél határozottabbnak tűnni.

- Nem tudod? Ott voltál te is! - mondta ingerülten és még erősebben a nyakamhoz nyomta a kést és éreztem, ahogy kibuggyan a vérem.

- Tényleg nem tudom miről beszélsz - álltam a tekintetét.

A szemei vérben forogtak. Messziről ki lehetett volna szúrni, hogy valaki nagyon felbaszta az agyát és ez a valaki most én vagyok. Lehet nem kellett volna ezt csinálnom, de egyszerűen nem tudom ki az a lány.

- A lófaszt nem! - lendítette az öklét és bemosott egyet.

Pár pillanatig a látásom homályos volt majd kezdett kitisztulni. A földön feküdtem védtelenül, mint egy árva gyerek. Ő pedig kihasználta ezt és elkezdett rugdosni. A bordáimat célozta, amik egyre jobban fájtak. Nem tudom meddig bírom még elviselni ezt a kínt. Ő csak rugdosott tovább én meg nem bírtam védekezni ellene.

- Még mindig nem rémlik? - szűrte ki a fogai közül.

Erőm nem volt megszólalni ezért csak ráztam a fejem, hogy nem. Ezzel még jobban felbőszítettem és a bicskáját többször egymás után belém döfte. Éreztem, hogy a kés áthatol a bőrömön és a húsomon, ezzel még nagyobb fájdalmat okozva nekem. A pólóm vérben tocsogott. Majd egy utolsó döfést mért rám és elsötétült minden.

#később

Erőtlenül nyitottam ki a szememet, de még így is sötétség fogadott. Nem tudom hol vagyok, de azt tudom, hogy fáj mindenem. Valami kis helységben lehetek, az illat alapján amit érzek beton és nagyon friss. Nem tudom elhinni, hogy ez befalazott engem, ki tudja hova.

- Se...gít...ség - suttogtam, mivel alig volt erőm.

De valahogy nem is hittem, hogy valaki meghallja és már abba se hiszek, hogy valaki egyszer rám talál, élve. Nem ilyen halált képzeltem magamnak. Szerettem volna megélni az idős kort egy csodálatos nővel az oldalamon. Szerettem volna gyerekeket, unokákat, akikkel együtt tudok játszani. Már el is terveztem, hogy az alvilági múltamam magam mögött hagyom és egyszerűen boldog leszek. Erre ez befalaz engem és itt hagy megrohadni és közben meg is foszt az elképzelt jövőmtől.