5. rész

Sziasztok!Hát még mindig szomorú vagyok... Nem tudom, hogy érdekel-e egyáltalán a sztori titeket :( ezáltal nincs is kedvem írni... ezen kívűl még egy rész van megírva.... szóval, ha akarjátok a folytatást akkor kérlek jelezzetek vagy valami. 

Liam szemszöge

Május 10. (hétfő)

- Jaj, Liam! Nem kellett volna ilyen drága étterembe hoznod! - áradozott Jesse. 

Büszkén mondhatom, hogy több mint másfél éve a barátnőm, ez az időszakom volt a legemlékezetesebb korszak az életemben. Mert minden egyes napomat bearanyozta/bearanyozza Jesse. Mindig mellettem állt és elfogadott olyannak, amilyen vagyok, még akkor is amikor rossz döntéseket hoztam. Soha nem vágta a fejemhez, hogy ő megmondta. Ő a tökéletes nő a számomra, én vagyok a legszerencsésebb srác, hogy rátaláltam. Vele szeretném leélni az életemet és tudom, hogy ezt ő is így gondolja.

- Érted bármit, tudod, ha rólad van szó a pénz nem akadály - simogattam meg a puha kezét és egy apró csókot leheltem az ajkaira. 

Jesse szája mosolyra húzódott és a gyönyörű barna szemeivel nézett rám. Elbűvölő mosolya van, azt hiszem ebbe szerettem bele. Ő az, akiért minden nap szívesen kelek föl. Nála van a kulcs a szívemhez, amit azt hiszem örökké őrizni fog. 

- Örülök, hogy boldoggá tudlak tenni, minden téren - húztam féloldalas mosolyra a szám.

- Ennél boldogabb már nem is lehetnék - pirult bele.

Annyi idő után is még zavarba tudom hozni, de én csak az igazat mondom, amit látok és az egy angyal, akit az ég küldött nekem. 

- Szívem - fogta ujjai köré a kezem. - Itt az idő, hogy elmondjam, mert már biztos vagyok benne, hogy kisbabánk lesz - mondta csillogó szemekkel.

Alig hittem a fülemnek, hogy én apuka leszek. Mindig álmodoztam erről a szerepről, most meg valóra válik. A legcsodálatosabb nő lesz az anyukája, ennél jobbat nem is kívánhatna. Sok megpróbáltatás áll még előttünk, de együtt Jesse-vel ezt végig tudjuk csinálni és hiszem, hogy nagyon jó élete lesz a közös gyerekünknek, mert minden tőlem telhetőt megfogok neki adni. 

- Hát ez...ez...ez... - kezdtem el dadogni, mert semmi értelmes nem jött ki a számon.

Majd felálltam a helyemről és felállítottam Jesse-t ülő helyzetéből. Tenyerembe fogtam az arcát. Puha, selymes fürtjei sorolták a kezem és a szívem vadul kalapálni kezdett. Hüvelykujjammal megsimogattam arcát és egy pillanatra törékeny kapcsolat alakult ki köztünk. Sosem találkoztam még senkivel se, aki ennyire nagy hatással lett volna rám. Jesse felemelte a kezét és az enyémre tette, mintha megakarná szilárdítani a köztünk lévő kapcsolatot. Majd megcsókoltam. Először egészen lágyan és gyöngéden, majd egyre követelőzőbben. Nyelvemmel szétnyitottam ajkait, hogy felfedeztem puha száját. Közben pedig a nyakszirtjét simogattam. Mielőtt végképp elmerültem a csók érzéki gyönyörében, legutolsó összefüggő gondolatom az volt, hogy szeretem Jesse-t. Valódi, igaz szerelemmel. Majd levegő hiányában elváltak ajkaink és egymásnak támasztottuk homlokunkat.

- Szeretlek! - nyomtam egy puszit az orrahegyére.

- Én is szeretlek! - bújt hozzám. 

Majd visszaültünk a helyünkre. A mosoly pedig levakarhatatlan volt mind a kettőnk arcáról.  Viszont Jesse arckifejezése hirtelen komoly lett, megrémített...

- Mi a baj? - kérdeztem aggódva.

- Csak annyi, hogy remélem tudod a gyereknek apára lesz szüksége - mondta.

Teljességgel igaza van. Magam mögött kell, hogy hagyjam az illegális üzletelést. Mert ha folytatnám nem lennék jó példa a gyerekem számára és bármikor lebukhatok, ezzel megakadályozva, hogy minden egyes percemet vele töltsem. A jövő hónapban lesz egy nagy balhé, amivel sok pénzt fogunk kaszálni... És úgy tervezem, ezután "nyugdíja megyek". Tudom, hogy ennek Jesse örülni fog és ezután csak ő és én leszünk, nem kell majd semmitől se félnünk. Normális munkám lesz és talán normális életem is.

- Tudom, Kicsim - mutattam egy biztató mosolyt számára.

Majd tovább tervezgettük a közös jövőnket, órákon át beszélgettünk erről. Viszont mikor már elég későre járt az idő haza felé vettük az irányt. Csend uralkodott a kocsiban, de nem az a tipikus kínos hallgatás, hanem egyszerűen csak élveztük egymás társaságát. Nem kellettek ahhoz szavak, hogy tudjuk mire gondol a másik. 

- Liam! - csúsztatta Jesse a kezét az enyémre és aggódóan rám nézett.

Először azt hittem, hogy a babával van baj, majd felfigyeltem, hogy egy rendőr autó villog mögöttünk és int, hogy húzódjunk le. Be kell vallanom nagy kő esett le a szívemről, nem tudom mi lett volna akkor, ha már most valami baja esik a gyereknek még azelőtt, hogy legalább egyszer a karjaimban tartottam volna őt. De a zsaruk se a legjobb dolgok a világon, viszont ha nem állok félre akkor még nagyobb balhé lesz, így félre húzódtam. Jesse még mindig aggódó tekintettel vizslatott engem.

- Nem lesz semmi baj - nyomtam egy puszit az arcára nyugtatás képpen.

Egy aprót bólintott és erősen szorongatta a kezem. A mögöttünk megálló rendőrautóból lassan kiszállt egy fiatal ember és ide camogott hozzánk. A zseblámpájával bevilágított a kocsiba és pontosan bele az arcunkba.

- Valami baj van biztos úr? - kérdeztem hunyorogva a zseblámpa fényétől.

- Ön Liam Payne? - húzta össze a szemöldökét és furcsán méregetett engem.

- Igen, miért? - kérdeztem és elengedtem Jesse kezét.

- Jól van, akkor szálljon ki a kocsiból és meglátogatunk szépen egy önnek megfelelő cellát - nyitotta ki az ajtót mellettem.

Tudtam mi van a háttérben, ez a fazon egyáltalán nem akar engem sehova se vinni... Csak szeretné, ha váltanék pár sort a felettesével és szeretné ha mondhatnék pár öröm hírt a számára.

- Te menj haza! Én is otthon leszek hamarosan. Szeretlek! - nyomtam egy gyors puszit Jesse szájára.

Ő megértően bólogatott, hisz ilyen már többször is előfordult velünk, de megígértem neki mindig, hogy minden rendben lesz... Ő hitt nekem és ez most se lesz másképp. A szavamat mindig betartom, sose szegem meg. Majd kiléptem a kocsiból, a zsaru egyből a kezemre rakta a szoros bilincset és elkezdett lökdösni a rendőr autó felé. Játszottam a szerepem és mentem, nem akarom, hogy Jesse rájöjjön arra, amit a háta mögött csinálok. Nem egy szép dologról van szó, de ha ez kell ahhoz, hogy normális életem legyen akkor oké. Mikor odaértünk a kocsihoz a pasas kinyitotta a hátsó ajtót és szószerint belökött. 

- Szia, Liam! - fordult felém mosolyogva Mike.

Akkor jól gondoltam, hogy ő lesz az. Már jó ideje együtt dolgozunk. Én segítek neki lebuktatni a haverjaimat ő pedig tisztáz engem minden ellenem szóló vád alól. Nem érdekel, hogy így tégla lettem, csak az a lényeg, hogy ez így jó lesz nekem. 

- Csá! - vigyorogtam rá, a sofőr pedig elindult. - Leszeded még ma? - nyújtottam felé a kezem.

Felhúzta a szemöldökét és megszabadított a bilincstől. Így máris jobban éreztem magam. 

- Mondd mit tudsz! - mondta Mike flegmán és elkezdett menőzni a rágózásával.

Soha, de soha nem lennénk jobban már a stílusa miatt, de nem is kell barátoknak lennünk. Egészen addig míg nem vágjuk át a másikat, mert ha ő ezt megteszi a családja nem sokáig fog az elő emberek közé tartozni. 

- Jövő hónapban lesz egy nagy balhénk. Na, ott rajtuk üthennél - bámultam ki az ablakon.

- Mikor? Hol? Mondj el minden részletet! - egyből akaratoskodott. 

- Azt majd később beszéljük meg - mondtam.

Bírom, hogy mindig csak kérdezősködik. Kis nyomi. Legutóbb is amikor elkaphatta volna őket, elbaszta. De ha most ezt is elrontja akkor pápá lesz neki. És ha véletlenül kitálalna, hogy én segítettem neki, akkor is gyönyörű halála lesz. A többiek a tenyeremből esznek, senki se fog hinni pont egy zsarunak. Főleg Nathan nem és ha ő mellettem van akkor a többieket is könnyebb magam mellé állítani. Csak egy baj van Nathan kezd fölemelkedni, azt hiszem a helyemre pályázik és ez nekem nagyon nem tetszik. Utálom, hogy mindig főnökösködni akar, uralkodó típus, tehát vezető szerepe van. 

- Jó, de minél hamarabb várom az infót - nézett rám komolyan.